NAGY TÁNCVÁLASZTÓ 2022 - Győr
A táncválasztó kisfilmje a képre kattintva indul.
Iskolánk az idei évben is helyszínt biztosít az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Táncválasztónak.
Az eseményre minden táncot szerető és érdeklődőt szeretettel várunk! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A regisztrációs űrlap a jelentkezéshez:
Üdvözöljük a Tánc Világnapját!
Bevezetőként olvassák el a Tánc Világnapja köszöntését, amit idén Egerházi Attilától, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatójától olvashatnak:
Táncvilágnapi köszöntő
Az élet mozgás, a tánc az élet maga.
Az ember legősibb önkifejezési formája a testbeszéd. Amikor egy kisgyermek világra jön, életének első néhány évében kizárólag hangokkal és mozgással, azaz testének „beszéde” által képes kifejezni érzéseit, gondolatait, hangulatait és vágyait. A kisgyermekek test beszéde az idő előrehaladottéval árnyaltan fejez ki lelki tartalmakat. Ekkor kezd el az ember táncolni és önkifejezése művészetté válik.
Az élet ritmus, a ritmus tánc.
A szívverés az élet ritmusa és egyben zenéje, amely ritmikus mozgás tartja életben a testet, amely táncolva beszél szíve vágyairól.
A mozgás, a tánc primordiális kommunikáció. Az állatok szintén táncolnak, amikor násztáncukat lejtik. Táncolnak a fák, a növények.
Ki mondja meg hol kezdődik és hol végződik a tánc? Tánc lehet egy tartás, egy gesztus, akár egy séta. Minden mozgás vagy mozdulatlanság, amely lelki kondíciót fejez ki táncnak tekinthető.
A Tánc Világnapja alkalmából megünnepeljük a táncot, ezzel ünnepeljük az életet.
Egerházi Attila
Rendező-koreográfus
a Székesfehérvári Balett Színház
igazgatója
Iskolánk alsós táncos növendékei és a szakgimnázium tánctagozatos diákjai közös táncprodukcióval és saját koreográfiáikkal üdvözlik a tavasz táncünnepét. Az esemény 1982 óta április 29-én, Jean-Georges Noverre francia balettművész születésnapján kerül megrendezésre, világszerte. Tekintsék meg az ünnepi alkalomra készült videóösszeállítást!
A képre kattintva a film a Youtube-on látható.
Iskolánk közösségi oldalán (Facebook)
és a Videotoriumon egyaránt magtalálhatják kisfilmünket.
Fogadják szeretettel!
„RÁHANGOLÓDÁS” TÁNC-WORKSHOP 2020. AUGUSZTUS 29-31.
Szombat: 2020.AUGUSZTUS 29. – AMŐBA workshop
• 15.00-18.00 Harangozó terem - 12. és 13. évfolyam számára
Vendégművészek, előadók: NAGY CSILLA és OBERFRANK RÉKA
Tánc és Improvizáció – csoport és egyén viszonyának kutatása, valamint a közösségi döntések keresése a tánc és mozgás segítségével.
Vasárnap: 2020.AUGUSZTUS 30. – TELLABOR workshop és ELŐADÁS
• 10.00-11.20 Cunningham technika - 10., 11., 12. és 13. évfolyamok számára
Vendégművész, előadó: CSERE ZOLTÁN
11:40-13.00 Fliyng low – 10., 11., 12. és 13. évfolyamok számára
13:10-14:00 Impro – 10.,11.,12. és 13. évfolyamok számára
Vendégművészek, előadók: RÁCZ RÉKA és CSUZI MÁRTON
14:10 – MEGLEPETÉS BEMUTATÓ!!!!!!!!
Hétfő: 2020.AUGUSZTUS 31. – dot.CONSLA workshop
• 10.00-12.00 Harangozó terem - 10., 11., 12. és 13. évfolyamok számára
Vendégművészek, előadók: UJSZÁSZI DOROTTYA és HOFFMAN LUCA
A kortárstánc-kontak- impro és a hagyományos salsa kapcsolata 21. században
Balance-offbalance játéka, vezetés-követés szabályai párban, valamint önirányítás eszköz segítségével.
Ne hagyjátok ki!
Nagyszerű lesz!
Sok idő után, végre újra balett teremben!
Az évet nagyszerű táncművészekkel kezdhetjük!